SuperWendy

"A nõ az ajtófélfának támaszkodva figyelte a férfit, aki egy mélyeket pislogó kislánynak mesélt. A csöppség minden fáradtság ellenére is érdeklõdve hallgatta apját. Mikor a férfi egy pillanatra megállt a meséléssel, hogy ihletet gyûjtsön, a nõ odasétált hozzájuk, leült a férfi mellé, és õ folytatta a történetet.
- És akkor a bátor herceg felrohant a toronyba – kezdte el, miközben betakargatta a kislányt. – kinyitotta az ajtót…
- És odament az ágyhoz ahol a hercegnõ feküdt… - vágott közbe a férfi, miközben hol lányára, hol feleségére nézett mosolyogva.
Felváltva meséltek,míg az apróságot el nem nyomta az álom...
-"A kiképzés nehéz volt, Gabriel nem is jeleskedett nagyon. Hónapok teltek el fárasztó edzésekkel..." - kezdte el idézni a nõ, a régi mesét, mikor már õk is ágyban voltak.
-"...és a végére egész belejött, csoportja legjobb katonája lett..." - folytatta a férfi, és közelebbhúzta magához a nõt. - Hát emlékszel még rá?
- Hogy is felejthetném el? - kacagott, majd megcsókolta férjét. - A legjobb mese, amit valaha hallottam. Miért nem meséled el neki is?
- Ha segítesz a mesemondásban, bámikor elmesélhetjük...
Másnap reggel a kislány szülei közé ugorva kérlelte apját, hogy az meséljen még neki.
-Ugyan kicsim, hagyd apát felébredni. - simogatta meg a nõ. - És különben is, majd este.Tudod, estimese.
-De én most szeretnék. - nyafogott a kislány, majd duzzogva visszament a szobájába...
A kislány aztán minden este megkapta a várva várt meséjét, míg nem felcseperedett és õ mesélt a saját gyerekeinek" - fejezte be a mesét,mely számára inkább volt visszaemlékezés,mint holmi gyerekes történet. Megsimogatta kilánya fejét, majd megpuszilgatta,s betakarta. Felállt, az ajtóból visszanézett az alvó gyermekre, majd lekapcsolta a villanyt és kisétált.